Meditáció és tudatalapú oktatás

Éppen tudományos referenciákat kerestem a neten a meditáció tanulásbéli alkalmazására, amikor rátaláltam a www.MTAO.hu -ra.
Egy konferenciára invitálnak, amely feruárban sajnos már lezajlott Budapesten.  Nézzük csak mit állítanak és kikből áll a rangos előadói gárda.      
"A hazánkban működő oktatás jelenleg arra az információra helyezi a hangsúlyt, amit a diáknak be kell fogadnia. A Tudatalapú Oktatásban viszont a megismerés mindhárom komponensét - megismerő, megismerés folyamata, megismerés tárgya (információ) - együttesen alkalmazzuk. Rövid dokumentumfilmeket a www.MTAO.hu honlapon mutatatunk be.
A Tudatalapú Oktatás az egyén szintjén küszöböli ki - tudományos kutatásokkal bizonyítva - a stresszeket és feszültséget a diák és a tanár idegrendszeréből, amivel kitágítja a gondolkodást, javítja a koncentrációs képességet, megszabadítja a testet a pszichoszomatikus betegségek alapjától, és létrehozza a harmonikus magatartást, ezzel javítva az iskolai légkört, azaz a társas kapcsolatokat egyetemesen."

A konferencia főelőadója Dr. Ashley Deans (Kanada) - nemzetközi szaktekintély a pedagógiában: David Lynch az Alapítvány nemzetközi programok igazgatója; Pedagógia és fizika professzor - Maharishi University of Management, USA; Főigazgató - Maharishi School of the Age of Enlightenment, USA.

Vendégelőadóik:
Dr. Molnár Katalin - belgyógyász szakorvos, természetgyógyász, fitoterapeuta, SOTE,
Dr. Tóth Péter - sebész, klinikai onkológus,
Dienes István - fizikus, a Nagy Csoport Magyarországért Alapítvány kuratóriumi tagja, és a David Lynch Alapítvány társigazgatója,
Mester Ákos - a Nagy Csoport Magyarországért Alapítvány kuratóriumi elnöke, és a David Lynch Alapítvány társigazgatója,
Varga Csaba - társadalomelmélettel és társadalomfejlesztéssel foglalkozó szociológus; címzetes egyetemi docens, a Stratégiakutató Intézet Nonprofit Kft. elnöke.

Korreferensek:
Dr. Koncz Gábor - közgazdász, Magyar Kultúra Alapítvány elnöke,
Dr. Ugrin Emese - Stratégiakutató Intézet Nonprofit Kft. oktatási igazgatója, művészettörténész, régész,
Győrfi János - a Nemzeti Sportszövetség stratégiai főtanácsadója,
Győri Zoltán - a Körösszakáli Általános Iskola igazgatója
Juhász István - Vekerd polgármestere,
Kossa Lajos - Aba polgármestere,
Lady Popper Anna - Jeruzsálemi Szent János Szuverén Máltai Lovagrend,
Samók Gyula - Körösszakál polgármestere.

Bár személy szerint nem kedvelem az olyan közléseket, amelyek egy konkrét meditációs módszert a többiek elé helyeznek - hiszen kinek-kinek az a jó, amit inspirálónak érez és ezért képes rendszeresen alkalmazni - kétségtelen, hogy talán a legtöbb tudományos igényű kutatást a TM-transzcendentális meditációval végeztek. A hivatkozott honlap is bemutat ilyeneket.
Láthatunk rajta tanárnőt, aki tanár társaival a 0. és 7. tanítási órában rendszeresen meditál. Persze a diákjaikat is megtanították a TM-re, így csökkentették az agresszív viselkedéseket az iskolában.
Nincs szándékomban tovább érvelni a meditáció pozitív hatásáról, mert ez fogalmi eszközökkel nem adható át.
Miután a blogom "Rájövéseimről" szól, még egy, amely szintén nem bizonyítható: C. Rogers is  - ahogy azt tőle és közvetlen tanítványaitól is tapasztalhattam - valamiféle természetes meditációt alkalmazott a kliens központú terápiája közben. Lenyugtatott nyitott tudattal, ő és kliense között az én határokat időlegesen lebontva dolgozott a koncentráció és a relaxáció jelentudatosságú bevetésével az itt és most olvasztótégelyében.

Talán ez az oka, hogy pusztán könyveinek olvasásával nem élhetjük át módszerét - pontosabban ezt a módszer nélküli módszert -, ezzel jelentős feladat elé állítja utánzóit. Ő maga mindig hangsúlyozta, hogy kiképző csoportjait követően nem ad papírt arról, hogy valaki rogersi terapeuta, ugyanis ezt majd a kliensek fogják visszaigazolni.
Miért lenne ez másként egy konnektivista tanárnál?

Még nincs megjegyzés

Megjegyzés írása