Válasz a heti kérdésre
A kérdés: milyen megismert konnektivizmushoz kapcsolódó oktatási módszereket szeretnél kipróbálni a munkád során?
Rájöttem: ha a jelenlegi ismerőseimnek szeretnék átadni valamit, az általuk használt eszközökhöz kell alkalmazkodnom. E-mailt kell írni, maximum facebook-ra küldhetek tartalmakat, amiről minden profi oldal megvetően ír - ti sem használjátok -, pedig az én ismerőseim ott vannak. Oda kell hát mennem. Beérem skype használatával az Ustreem producer helyett. Megjegyzem mellékesen a valóban remek Ted előadást már jóval korábban feltettem a facebook-omra, mint ahogy itt olvashattuk - ebből is látszik: döntő az, hogy KI ajánlja KINEK és HOL.
Az itt ajánlott remek eszközökkel nem sokra megyek, ha a partnereim nem éreznek rá. Mi következik ebből? Kedvet kell kelteni! Nem sorolom fel hány módszerre iratkoztam fel az osztályteremben - most még hiába – ill. partner hiányában. Inkább mutatom magam, ha valamit ki akarsz próbálni, most még vagyok – holnap, ki tudja?
Ma hajnalban volt egy álmom: egy kerítés mellett álltam viszonylag forgalmas utcán. A kerítésnél egy oroszlán állt. Nyakörv volt rajta, igaz morgott egy kicsit, de megfogtam szelíden, hogy elvezessem. Mondtam neki: gyere, látod félnek tőled az emberek! Ekkor ébredtem fel. Később, ébren támadt egy vízióm: az osztályterem.hu Szabad Iskolává alakult, ki-ki tanította, amihez értett:
Habosvilla a művészettörténetről tanít, majd Mazsi mentorálja a lemaradókat, Edit az empátiáról tanít, pp Drupál blogot szerkeszt, Kulcsi szoftver ergonómiáról üzen, Éva és pulykakakas is gondolkodik a jövőről
és így szövődik tovább a Végtelen történet …
Szép álomvilág! Szép az álmod! Én is szeretném megsimogatni az oroszlánodat, meg az enyémet is! Konnektivizmus? Mennyi okos, szép és jó ember! Ez igen, ezért érdemes!